25.)Fejezet


BOLDOG KARÁCSONYT MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK! :3

Na szóval, így karácsonyra meghoztam a részt. Eléggé a vége felé közeledünk, szóval szeretném megköszönni azoknak akik olvastak és számíthattam rájuk*.*
Szeretlek titeket*.*♥

Jó olvasást♥!

Az utcára lépve, arcomat égették a déli napsugarak. Lenge nyári ruhámba lágyan kapott bele egy szellő. Lassú léptekkel indultam el a stúdió felé. Párizs szépsége sokkal szebb volt nyáron, amikor virágok leptek el mindent, az emberek szívesen ültek kint a parkokban, sétáltak az utcákon.
Megint elmerültem városom gyönyörű szépségében, mikor telefonom vad csörgésbe kezdett.
-Szia.- Szólt bele Carla.
-Szia.
-Mere vagy? 20 perce itt kéne lenned....!
-Mi? -Szökött fel a hangom.
-Jaj, Kate, ne mond nekem, hogy megint leszervezek egy fontos fotózást és erre te megint elkésel..-Carla kiváló menedzsment és olyan mintha az anyukám lenne.
-Greg már ott van?- Suttogtam a telefonba.

-Igen, itt. -Carla hangja inkább volt szánakozó mint türelmes.
-Jó. Sietek! -Letettem telefonomat és gyors léptekkel kezdtem szelni a párizsi utcákat.

Pár perc múlva már az öltözőmben lihegtem.
-Ne mozogj! Nem tudom megcsinálni a frizurádat!- Nyavalygott Ben, a fodrászom.
-Most futottam 5 házsarknyit, szomjan halok, mindjárt meghalok és azt kéred tőlem, hogy ne mozogjak? -Fintorogtam neki vissza a tükörbe.
-Jól van. Csak most már maradj. -Kiszedte az utolsó göndörítő izét is a hajamból majd szembe fordított magával és csak bámult.
-Mi az? -Néztem furcsán rá.
-Gyönyörű vagy. Gregnek tetszeni fog. -Kacsintott majd mikor vállon bokszoltam újra elhalkult.
-Pszt..ezt nem tudja senki..legyen is így. -Néztem rá csúnyán Benre.

Kiléptünk a szobából egyenest a fényekkel megvilágított stúdióba. Köszöntem Gregnek és gyorsan oda mentem Carlahoz, hogy ne lássa mennyire zavarba jöttem.
-Akkor kezdjük! -Tapsolt egyet a fotósom és már be is álltam a helyemre. A legkülönb arcokat vágni, miközben tiszta zavarban vagy, pedig már vagy huszadszorra Ő a fotósod, kicsit nehéz volt.
Carla szerint én vagyok,az egyik legügyesebb modellje. Hát én nem úgy érzem. Akárhányszor rá nézek Gregre, pillangók kezdenek száguldozni gyomromba. Barna felzselézett haja és zöld szempára mindig elvarázsolt. Persze, azt mondják, az ember csak egyszer lesz igazán szerelmes. Hát ez talán igaz. Nem úgy érzem magam vele, mint Niall-el. Az teljesen más volt. Hozzá a gyermek kori énem fűződőt, aki inkább nevetni, játszani akart. Greghez a vágy, az élni akarás vonzz. Soha senkit nem fogok úgy szeretni mint Niallt. Talán még most is azt mondanám, hogy szeretem. De túlélhető. Tovább léptem én is és ő is. Újságok, hírek, tv-ék vannak tele velük. Talán ő megtalálta a boldogságot más oldalán. Fogalmam sincs mi van vele. Megtanultam, hogy amit olvasok vagy hallok róluk, a háromnegyede nem igaz. Minden kapcsolatom megszakadt velük. Sophie-val is nagyon de nagyon ritkán beszélek csak. Hát, ez van ha az ember új életet kezd. Fel kellet nőnöm méghozzá igen csak gyorsan. De nem is bánom! Ez a két év alatt rengetek dolog változott, történt, és múlt el.
Végeztünk a képekkel amiket aztán szétválogattunk és már mehetett is mindenki a maga dolgára. Én úgy döntöttem, ma kicsit kikapcsolódok és lemegyek a közeli parkhoz.
Mivel eléggé nyár vége volt, így mindenki kiélvezte az utolsó napsütéseket.
A nap már lenyugvóban volt. Narancssárga fénye még utoljára megvilágította az utcákat. A fák között beszűrődött gyenge fény eltűnt és felváltotta a titokzatos sötétség.
Semmi kedvem nem volt haza menni, így még egy kicsit ültem az immáron üres parkban. Kezdet hűvös lenni így elindultam haza. Otthon vettem egy forró fürdőt majd lefeküdtem.







-Holnap nem kell menned dolgozni, a havas utak miatt lezárták az utakat. -Mondta Carla reggel.
Kinéztem az ablakon. A decemberi szürkület még jobban kihangsúlyozta a fehér hó buckákat a kertekben, utakon.
-Jól van. -Ültem le a forró csokimmal a fotelbe.
-Ja, és valami Sophie hívott. Azt mondta, mindenképp hívd vissza. Nagyon fontos! - Mondta ki teljes egyszerűséggel a szavakat, nekem viszont görcsbe rándult a gyomrom.
-Oké, vissza hívom! -Emeltem kezembe a telefont majd tárcsáztam.
-Szia. -Szóltam bele félve.
-Szia. -Vékony hangja megváltozott. Rekedtes volt.
-Miért kerestél?
-Beszélnünk kell. -Mondta szinte már suttogva.

Sziasztok:3

Na szóval most nem résszel vagyok..de az is jön hamarosan!
Csak annyi lenne, hogy ti olvasnátok-e ha ilyen iromány foszlányokat feltennék..?
Ha igen, dobj egy kommit:3

Na puszipá*.*

ÉS BOLDOG KARÁCSONYT :3 <3

24.) Fejezet*.*


Sziasztok:3

Szóval először is I luv HavxD♥
 Másodszor I luv hav♥
na és akkor a rész:P Szerintem nem lett olyan rossz de ezt döntsétek el ti. És esetleg meg is oszthatnátok velem egy kommentben:P♥
A másik, hogy a kövi rész...hát az az igazság mivel Kate "így" dönt, a következő rész már pár évvel később fog játszódni. Olyan kettő...Három..Remélem Értitek:D


És méz szagú a kezem, de fogalmam sincs mitől*.*

Jó olvasást!♥

-Mi a baj? -Nézet aggódva mélyen a szemembe.
-Hát semmi! -Mosolyogtam zavartan. Nem voltam készen rá, hogy elmondjam neki. De ő sem!
-Túl jól ismerlek már ahhoz, hogy elhiggyem az ilyen mondataidat! -Ölelte át vállamat és adott puszit homlokomra. Könnyek kezdtek szaladgálni arcomon. Gyors kézmozdulattal töröltem le őket de már késő volt.
-Hééé...Ne sírj! Mond el mi van!
-Nem tudom, ki bírja-e a kapcsolatunk. -Motyogtam össze valami értelmes mondatot.
-Mit? -Niall kezdett egyre idegesebb lenni és én tudtam, hogy nem húzhatóm évekig az időt.

-Felhívtak -Kezdtem szépen lassan. -Párizsból. -Felnéztem Niallre aki kíváncsian fürkészte arcomat.
-Ééééés? -Kérdezte végül. Vettem egy mély levegőt és elmondtam neki mindent! Az állást, hogy ki kéne hozzá utaznom Párizsba.
-Nem mondom, hogy nem fáj. De vállald el! Kimész pár hónapig, közben meglátogatlak amint tudlak aztán haza jössz!
-Mosolygott mintha csak a világ legboldogabb hírét közöltem volna vele.
-Nem Niall, úgy érzem nem érted! Állandó állást kaptam Párizsban. És te sem egy átlag ember vagy, hogy minden héten legalább egyszer eltudnál jönni! El szeretném vállalni, viszont akkor Harry-nek lenne igaza és összeroppannál. -Hadartam el.
-Harry előbb tudott róla mint én?- Nézett maga elé. Hangja megsemmisült volt.
-Hát..nem tudtam mit csináljak. Nem akartam neked fájdalmat okozni!- Magyarázkodtam.
-Úgy látszik benne jobban megbízol mint bennem! -Szeme könnyes volt mikor rám nézett.
-Dehogyis! -Próbáltam menteni a menthetőt.
-Hát pedig nagyon úgy látszik. -Suttogta.
-Niall kérlek, csak neked akartam jót.
-De ha nekem elmondod én nem tudnám veled megbeszélni és kitalálni valami okosat?!
-Nem akartam, hogy megint miattam szenvedj!
-Vállald el! -Komoly arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni.
-Mi?
-Vállald el! Nem maradhatsz csak miattam! Fiatal vagy! -Miért jön mindenki evvel? -Élned kell az életed. Én nem dönthetek helyetted, sem az életedről. Ezt csak neked kell meghozni, ezt a nehéz döntést. -Felállt, majd bement a házba. Utána siettem.

-Niall várj! Nem vállalom el! -Hoztam meg a határozatot.
-Nem! El kell vállalnod!
-De szeretlek!
-Ez nem változtat azon, hogy nem érzed itt jól magad. A szerelem nem elég a boldogsághoz!
-De nekem igen! -Fakadtam ki.
-Nem, nem elég. Neked se!
-Miért akarod, hogy mindenáron elmenjek? -Arcomat teljesen eláztatták a sós cseppek.
-Mert szerelmet találsz máshol is. Viszont fiatal nem leszel újra.- Ezek össze beszéltek Harryvel?
-De én most vagyok igazán szerelmes! Beléd! -Suttogtam magam elé.
-Én nem! Valljuk be ez csak egy fellángolás volt! Nem is volt igazán szerelem! -Arca elég komoly volt. Nem is tudtam feldolgozni azokat amiket mondott!
-Mi? Neked talán! De ha így gondolod már itt sem vagyok! -Kaptam fel táskámat és elindultam. De mivel?
-Szia. Értem tudnál jönni a fiúkhoz? -Bőgtem a telefonba.
-Persze. -A telefon elhalkult én meg csak néztem a gyönyörű narancssárga napot ami éppen akkor kelt fel. A föld mögül éppen akkor kukucskált elő mégis varázslatos hangulatot keltett.
Sophie kocsija pár perc múlva parkolt a ház előtt majd gyorsan beszálltam.
-Ne kérdezz semmit csak vigyél haza! -Parancsoltam. Sophie tudta, hogy úgyis elmondom majd neki, így nem is nagyon kérdezősködőt.
-Holnap hívlak! -Csaptam be a kocsi ajtót. Beérve azonnal leültem Mary-kel és elmondtam nekik mindet. Niall-től Párizsig.
Teljesen egyetértettek abban , hogy el kell vállalnom.
Már nem is hezitáltam rajta. Úgy sincs már sok értelme , hogy itt maradjak!
Felhívtam Sophiet és miután mindent elmondtam neki vissza hívtam Carlat -mint kiderült ez a modellügynökség vezetőnőjének neve- és közöltem vele, hogy elvállalom és még a héten érkezek. Nagyon örült a hírnek. Miután mindenkit boldoggá tettem én fáradtan, szomorúan és összetörve zokogtam az ágyamban mikor telefonom rezegni kezdet.
Harry volt az.
„ Nagyon helyesen döntöttél! Niall megtalálta az ajándékaidat és köszöni! Remélem azért velem tartod majd a kapcsolatot. Szia!”
Hát hogyne! Véglegesen el akartam felejteni az össze rá emlékeztetett dolgot.


                            ~Niall~

Az emberek csak akkor becsülik meg a dolgaikat amikor már elvesztették őket. Persze, hogy szerettem még Katet. Persze, hogy a tűzbe mentem volna érte! De így lesz a legjobb neki! Lehet most még fáj, de idővel rájön, hogy igaza volt mindenkinek! Nem lehetek én az aki nem engedte , hogy legyen élete! Nem marasztalhatom magam mellet. Míg én élvezem, addig ő tudom, hogy legszívesebben elzárkózna a külvilágtól és csak kettesben szeretne lenni. Csak ez nagyon nehéz. Főleg nekem!
Boldogan fogok vissza emlékezni minden együtt töltött időre, ölelésekre, csókokra.
A szobám falán lévő rengetek képről is Kate mosolygott rám, de nem bántam. Legbelül megöl viszont így a legjobb. Mint a kettőnknek magunkra kell most egy kicsit figyelnünk.
- Szeretlek -Suttogtam lefekvés előtt  majd álomba sírtam magam.

                            ~Kate~

Bepakoltam mindent a bőröndjeimbe. Holnap reggel még elbúcsúzok Sophie-tól aztán irány Párizs. Irány az új élet!
-Szeretlek- Suttogtam lefekvés előtt és álomba sírtam magam.