Sziasztok:3
Szóval először is I luv HavxD♥
Másodszor I luv hav♥
na és akkor a rész:P Szerintem nem lett olyan rossz de ezt döntsétek el ti. És esetleg meg is oszthatnátok velem egy kommentben:P♥
A másik, hogy a kövi rész...hát az az igazság mivel Kate "így" dönt, a következő rész már pár évvel később fog játszódni. Olyan kettő...Három..Remélem Értitek:D
És méz szagú a kezem, de fogalmam sincs mitől*.*
Jó olvasást!♥
-Mi
a baj? -Nézet aggódva mélyen a szemembe.
-Hát semmi! -Mosolyogtam zavartan. Nem voltam készen rá, hogy elmondjam neki. De ő sem!
-Túl jól ismerlek már ahhoz, hogy elhiggyem az ilyen mondataidat! -Ölelte át vállamat és adott puszit homlokomra. Könnyek kezdtek szaladgálni arcomon. Gyors kézmozdulattal töröltem le őket de már késő volt.
-Hééé...Ne sírj! Mond el mi van!
-Nem tudom, ki bírja-e a kapcsolatunk. -Motyogtam össze valami értelmes mondatot.
-Mit? -Niall kezdett egyre idegesebb lenni és én tudtam, hogy nem húzhatóm évekig az időt.
-Hát semmi! -Mosolyogtam zavartan. Nem voltam készen rá, hogy elmondjam neki. De ő sem!
-Túl jól ismerlek már ahhoz, hogy elhiggyem az ilyen mondataidat! -Ölelte át vállamat és adott puszit homlokomra. Könnyek kezdtek szaladgálni arcomon. Gyors kézmozdulattal töröltem le őket de már késő volt.
-Hééé...Ne sírj! Mond el mi van!
-Nem tudom, ki bírja-e a kapcsolatunk. -Motyogtam össze valami értelmes mondatot.
-Mit? -Niall kezdett egyre idegesebb lenni és én tudtam, hogy nem húzhatóm évekig az időt.
-Felhívtak
-Kezdtem szépen lassan. -Párizsból. -Felnéztem
Niallre aki kíváncsian fürkészte
arcomat.
-Ééééés? -Kérdezte végül. Vettem egy mély levegőt és elmondtam neki mindent! Az állást, hogy ki kéne hozzá utaznom Párizsba.
-Nem mondom, hogy nem fáj. De vállald el! Kimész pár hónapig, közben meglátogatlak amint tudlak aztán haza jössz!
-Mosolygott mintha csak a világ legboldogabb hírét közöltem volna vele.
-Nem Niall, úgy érzem nem érted! Állandó állást kaptam Párizsban. És te sem egy átlag ember vagy, hogy minden héten legalább egyszer eltudnál jönni! El szeretném vállalni, viszont akkor Harry-nek lenne igaza és összeroppannál. -Hadartam el.
-Harry előbb tudott róla mint én?- Nézett maga elé. Hangja megsemmisült volt.
-Hát..nem tudtam mit csináljak. Nem akartam neked fájdalmat okozni!- Magyarázkodtam.
-Úgy látszik benne jobban megbízol mint bennem! -Szeme könnyes volt mikor rám nézett.
-Dehogyis! -Próbáltam menteni a menthetőt.
-Hát pedig nagyon úgy látszik. -Suttogta.
-Niall kérlek, csak neked akartam jót.
-De ha nekem elmondod én nem tudnám veled megbeszélni és kitalálni valami okosat?!
-Nem akartam, hogy megint miattam szenvedj!
-Vállald el! -Komoly arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni.
-Mi?
-Vállald el! Nem maradhatsz csak miattam! Fiatal vagy! -Miért jön mindenki evvel? -Élned kell az életed. Én nem dönthetek helyetted, sem az életedről. Ezt csak neked kell meghozni, ezt a nehéz döntést. -Felállt, majd bement a házba. Utána siettem.
-Ééééés? -Kérdezte végül. Vettem egy mély levegőt és elmondtam neki mindent! Az állást, hogy ki kéne hozzá utaznom Párizsba.
-Nem mondom, hogy nem fáj. De vállald el! Kimész pár hónapig, közben meglátogatlak amint tudlak aztán haza jössz!
-Mosolygott mintha csak a világ legboldogabb hírét közöltem volna vele.
-Nem Niall, úgy érzem nem érted! Állandó állást kaptam Párizsban. És te sem egy átlag ember vagy, hogy minden héten legalább egyszer eltudnál jönni! El szeretném vállalni, viszont akkor Harry-nek lenne igaza és összeroppannál. -Hadartam el.
-Harry előbb tudott róla mint én?- Nézett maga elé. Hangja megsemmisült volt.
-Hát..nem tudtam mit csináljak. Nem akartam neked fájdalmat okozni!- Magyarázkodtam.
-Úgy látszik benne jobban megbízol mint bennem! -Szeme könnyes volt mikor rám nézett.
-Dehogyis! -Próbáltam menteni a menthetőt.
-Hát pedig nagyon úgy látszik. -Suttogta.
-Niall kérlek, csak neked akartam jót.
-De ha nekem elmondod én nem tudnám veled megbeszélni és kitalálni valami okosat?!
-Nem akartam, hogy megint miattam szenvedj!
-Vállald el! -Komoly arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni.
-Mi?
-Vállald el! Nem maradhatsz csak miattam! Fiatal vagy! -Miért jön mindenki evvel? -Élned kell az életed. Én nem dönthetek helyetted, sem az életedről. Ezt csak neked kell meghozni, ezt a nehéz döntést. -Felállt, majd bement a házba. Utána siettem.
-Niall
várj! Nem vállalom el! -Hoztam meg a határozatot.
-Nem! El kell vállalnod!
-De szeretlek!
-Ez nem változtat azon, hogy nem érzed itt jól magad. A szerelem nem elég a boldogsághoz!
-De nekem igen! -Fakadtam ki.
-Nem, nem elég. Neked se!
-Miért akarod, hogy mindenáron elmenjek? -Arcomat teljesen eláztatták a sós cseppek.
-Mert szerelmet találsz máshol is. Viszont fiatal nem leszel újra.- Ezek össze beszéltek Harryvel?
-De én most vagyok igazán szerelmes! Beléd! -Suttogtam magam elé.
-Én nem! Valljuk be ez csak egy fellángolás volt! Nem is volt igazán szerelem! -Arca elég komoly volt. Nem is tudtam feldolgozni azokat amiket mondott!
-Mi? Neked talán! De ha így gondolod már itt sem vagyok! -Kaptam fel táskámat és elindultam. De mivel?
-Szia. Értem tudnál jönni a fiúkhoz? -Bőgtem a telefonba.
-Persze. -A telefon elhalkult én meg csak néztem a gyönyörű narancssárga napot ami éppen akkor kelt fel. A föld mögül éppen akkor kukucskált elő mégis varázslatos hangulatot keltett.
Sophie kocsija pár perc múlva parkolt a ház előtt majd gyorsan beszálltam.
-Ne kérdezz semmit csak vigyél haza! -Parancsoltam. Sophie tudta, hogy úgyis elmondom majd neki, így nem is nagyon kérdezősködőt.
-Holnap hívlak! -Csaptam be a kocsi ajtót. Beérve azonnal leültem Mary-kel és elmondtam nekik mindet. Niall-től Párizsig.
Teljesen egyetértettek abban , hogy el kell vállalnom.
Már nem is hezitáltam rajta. Úgy sincs már sok értelme , hogy itt maradjak!
Felhívtam Sophiet és miután mindent elmondtam neki vissza hívtam Carlat -mint kiderült ez a modellügynökség vezetőnőjének neve- és közöltem vele, hogy elvállalom és még a héten érkezek. Nagyon örült a hírnek. Miután mindenkit boldoggá tettem én fáradtan, szomorúan és összetörve zokogtam az ágyamban mikor telefonom rezegni kezdet.
Harry volt az.
„ Nagyon helyesen döntöttél! Niall megtalálta az ajándékaidat és köszöni! Remélem azért velem tartod majd a kapcsolatot. Szia!”
Hát hogyne! Véglegesen el akartam felejteni az össze rá emlékeztetett dolgot.
~Niall~
Az emberek csak akkor becsülik meg a dolgaikat amikor már elvesztették őket. Persze, hogy szerettem még Katet. Persze, hogy a tűzbe mentem volna érte! De így lesz a legjobb neki! Lehet most még fáj, de idővel rájön, hogy igaza volt mindenkinek! Nem lehetek én az aki nem engedte , hogy legyen élete! Nem marasztalhatom magam mellet. Míg én élvezem, addig ő tudom, hogy legszívesebben elzárkózna a külvilágtól és csak kettesben szeretne lenni. Csak ez nagyon nehéz. Főleg nekem!
Boldogan fogok vissza emlékezni minden együtt töltött időre, ölelésekre, csókokra.
A szobám falán lévő rengetek képről is Kate mosolygott rám, de nem bántam. Legbelül megöl viszont így a legjobb. Mint a kettőnknek magunkra kell most egy kicsit figyelnünk.
- Szeretlek -Suttogtam lefekvés előtt majd álomba sírtam magam.
~Kate~
Bepakoltam mindent a bőröndjeimbe. Holnap reggel még elbúcsúzok Sophie-tól aztán irány Párizs. Irány az új élet!
-Szeretlek- Suttogtam lefekvés előtt és álomba sírtam magam.
-Nem! El kell vállalnod!
-De szeretlek!
-Ez nem változtat azon, hogy nem érzed itt jól magad. A szerelem nem elég a boldogsághoz!
-De nekem igen! -Fakadtam ki.
-Nem, nem elég. Neked se!
-Miért akarod, hogy mindenáron elmenjek? -Arcomat teljesen eláztatták a sós cseppek.
-Mert szerelmet találsz máshol is. Viszont fiatal nem leszel újra.- Ezek össze beszéltek Harryvel?
-De én most vagyok igazán szerelmes! Beléd! -Suttogtam magam elé.
-Én nem! Valljuk be ez csak egy fellángolás volt! Nem is volt igazán szerelem! -Arca elég komoly volt. Nem is tudtam feldolgozni azokat amiket mondott!
-Mi? Neked talán! De ha így gondolod már itt sem vagyok! -Kaptam fel táskámat és elindultam. De mivel?
-Szia. Értem tudnál jönni a fiúkhoz? -Bőgtem a telefonba.
-Persze. -A telefon elhalkult én meg csak néztem a gyönyörű narancssárga napot ami éppen akkor kelt fel. A föld mögül éppen akkor kukucskált elő mégis varázslatos hangulatot keltett.
Sophie kocsija pár perc múlva parkolt a ház előtt majd gyorsan beszálltam.
-Ne kérdezz semmit csak vigyél haza! -Parancsoltam. Sophie tudta, hogy úgyis elmondom majd neki, így nem is nagyon kérdezősködőt.
-Holnap hívlak! -Csaptam be a kocsi ajtót. Beérve azonnal leültem Mary-kel és elmondtam nekik mindet. Niall-től Párizsig.
Teljesen egyetértettek abban , hogy el kell vállalnom.
Már nem is hezitáltam rajta. Úgy sincs már sok értelme , hogy itt maradjak!
Felhívtam Sophiet és miután mindent elmondtam neki vissza hívtam Carlat -mint kiderült ez a modellügynökség vezetőnőjének neve- és közöltem vele, hogy elvállalom és még a héten érkezek. Nagyon örült a hírnek. Miután mindenkit boldoggá tettem én fáradtan, szomorúan és összetörve zokogtam az ágyamban mikor telefonom rezegni kezdet.
Harry volt az.
„ Nagyon helyesen döntöttél! Niall megtalálta az ajándékaidat és köszöni! Remélem azért velem tartod majd a kapcsolatot. Szia!”
Hát hogyne! Véglegesen el akartam felejteni az össze rá emlékeztetett dolgot.
~Niall~
Az emberek csak akkor becsülik meg a dolgaikat amikor már elvesztették őket. Persze, hogy szerettem még Katet. Persze, hogy a tűzbe mentem volna érte! De így lesz a legjobb neki! Lehet most még fáj, de idővel rájön, hogy igaza volt mindenkinek! Nem lehetek én az aki nem engedte , hogy legyen élete! Nem marasztalhatom magam mellet. Míg én élvezem, addig ő tudom, hogy legszívesebben elzárkózna a külvilágtól és csak kettesben szeretne lenni. Csak ez nagyon nehéz. Főleg nekem!
Boldogan fogok vissza emlékezni minden együtt töltött időre, ölelésekre, csókokra.
A szobám falán lévő rengetek képről is Kate mosolygott rám, de nem bántam. Legbelül megöl viszont így a legjobb. Mint a kettőnknek magunkra kell most egy kicsit figyelnünk.
- Szeretlek -Suttogtam lefekvés előtt majd álomba sírtam magam.
~Kate~
Bepakoltam mindent a bőröndjeimbe. Holnap reggel még elbúcsúzok Sophie-tól aztán irány Párizs. Irány az új élet!
-Szeretlek- Suttogtam lefekvés előtt és álomba sírtam magam.