Sziasztok!
Először is megkérnék mindenkit aki olvassa az irományomat, az írjon egy kommentet. Csak most! Sajnálom, hogy ilyen követelőzős vagyok viszont kell a pozitív energia!
Rengeteget jelentene!
Köszönöm azoknak akik "lájkolják" és külön akik kommit írnak!
Köszönöm IGAZ barátnőimnek, hogy mellettem vannak ebben a rohadt nehéz időben. Imádok mindenkit!♥
Ez a rész teljes szívből íródott nektek!
Remélem tetszik!
Jó olvasást!♥
Először
csak azt hittem képzelődöm de nem! Megmozdult.
Azt se tudtam mit csináljak. Gyorsan kirohantam a fiúkhoz, hogy szóljak megmozdult a keze. Mind egyszerre ugrottak fel és bementek, én csak utánuk lépkedtem. Mindenki körbe állta szegény Niallt és beszéltek hozzá. De semmi. Most még mozogni sem mozgott.
- Mit csináltál vele Kate?- Kérdezte Lou mikor felém fordult.
- Ööö..semmit. -Te hülye...megcsókoltad...azt elég volt.
- Akkor most miért nem mozog ? - Fordult Harry is felém eléggé idegesen.
- Nem tudom! -De tudtad, csak éppen merszem nem volt bejelenteni. Miattam szenvedett és most jelentsem ki hogy megcsókoltam? Dehogyis. De ha nem mondom lehet nem mozog többet. Soha!
- Engedjetek. -Szóltam majd mindenkit félrelökve utat törtem magamnak.
Megcsókoltam. Újra. Azonnal megmozdult. Keze felemelkedett vagy öt centit majd evvel a lendülettel vissza is esett.
A fiúk csak ledöbbenve néztek mikor vissza fordultam hozzájuk.
- Istennő vagy. - Ölelt meg Liam majd a többiek is.
- De hát nem ébredt fel! - Tiltakoztam.
- Az nem baj. Eddig mozogni sem mozgott.
- Nem kéne orvost hívni?- Kérdezte aggódva Zayn.
- Futok. -Rohant ki a szobából Lou.
Pár perc múlva már egy alacsony vörös hajú ápolónő állt az ágya mellet és vizsgálta.
- Jó hírem van uraim és hölgyem -rám pillantott- arra, hogy felébredjen, remek esélye van. Talán pár nap de lehetnek hetek is. De a lényeg, hogy fel fog épülni.- Hadarta el a nő és kisietett a szobából. Gondolom nem először közölte ezt az emberrel.
A fiúk megölelték egymást.
- Hát akkor én megyek. -Elindultam az ajtó felé. Egy baj volt. Haza nem mehetek. Otthon megölnek ha megtudják ott hagytam a sulit. Sophie még Párizsba van. Mi a francot kezdjek?
Kiléptem a Londoni csípős hidegbe, összébb húztam kabátom majd elindultam. Fogalmam sincs hova csak mentem.
- Kate, várj! -Lihegett valaki mögöttem.
- Neked nem kéne Párizsban lenned.-Ért utol Harry.
Elmondtam neki, hogy otthagytam a sulit, így haza nem mehetek. Majd idővel megértik, talán.
- És akkor most hova mész? - Aggodalmaskodott.
-Fogalmam sincs! -Kezdtem a földet vizslatni.
- Niallnek most szüksége lenne rád. Nem maradsz bent velünk a kórházba? -Kérdő szemei arcomat vizslatták.
- Nem zavarnék?
- Dehogyis. - Lassan közeledni kezdett felém majd megölelt. Szorosan hozzábújtam.
Gyönyörű pillanat volt mikor a hópelyhek is hullani kezdtek fentről.
Nagyon romantikus volt...csak nem Harryvel. Persze azért nem volt rossz, de Niallel lenne az igazi. De fogok én még vele együtt így állni.
Remélem! Nem, tudom!
- Te remegsz. -Néztem végig Harryn, majd megláttam, hogy csak egy póló és vászon nadrág van rajta. -Siessünk vissza. Még megfázol. -Kezdtem szedni lábaimat a kórház felé.http://www.youtube.com/watch?v=ZuwTY4gqu0Y <-----Ezt hallgassátok hozzá!:)
Északára beengedtek minket egy üres kórterembe. Meg se lepődtem. Ha cuki pofikád van és sok pénzed, mindent megkaphatsz! Mindent!
A fiuk szuszogása töltötte be az egész szobát. Az ablak felé fordultam és szemeimet kifelé meresztettem. Nem tudtam aludni. Csak néztem ahogy a kis pelyhek ráragadnak az ablakra majd szépen lassan elolvadnak. Kellemes meleg volt a szobában így gondolom az ablak is meleg volt.Micsoda megállapítás! Gondoltam. Emlékszem kiskoromba mindig az ablak előtt éjszakáztam mikor vártam a mikulást.
Fénylő lámpák az utcán, vastag hótakaró a házak tetején. Mind melegséggel töltött el. Visszavitt a múltba mikor apával mindig kakaó ivó versenyt rendeztünk. Mikor az ölébe vett és azt mondta soha nem hagy el. Néha nem tudunk mindent betartani, néha semmi sem úgy sikerül ahogy terveztük, de ettől lesz izgalmas vagy éppen fájdalmas az élet.
De mindent túl lehet élni .Idővel,de a hiánya valakinek átvált csodálattá és emlékekké. Már nem emlékszel a rosszra és a nehéz pillanatokra. Szép és kellemes emlékek töltik be a szívedet arról aki már soha többet nem lehet itt veled.
Én is így voltam apával és anyával. Nem mondom, hogy nem fáj, mert igenis fáj még a hiányuk, de megtanultam kordában tartani az érzelmeimet. Este sírok mikor senki sem lát. És csendben mardos belűről a hiány. De meg kell tanulni valami nélkül vagy éppen valamivel együtt élni. Mindig eszembe jut a sok nevetés, szeretett és hülyéskedés amit mi, a mi kis családunk együtt csinált , de van amin már csak nevetni tudok. Nem sírok ha valaki beszél róluk. Mosolygok ha szóba hozzák őket. Viszont az az üresség amit az ő hiányuk okozz soha nem fog betöltődni.
Jobban magamra húztam a takarót, lehunytam a szemem és elrepítettem magam az álmok világába, ahol minden szép és rendben van.
Azt se tudtam mit csináljak. Gyorsan kirohantam a fiúkhoz, hogy szóljak megmozdult a keze. Mind egyszerre ugrottak fel és bementek, én csak utánuk lépkedtem. Mindenki körbe állta szegény Niallt és beszéltek hozzá. De semmi. Most még mozogni sem mozgott.
- Mit csináltál vele Kate?- Kérdezte Lou mikor felém fordult.
- Ööö..semmit. -Te hülye...megcsókoltad...azt elég volt.
- Akkor most miért nem mozog ? - Fordult Harry is felém eléggé idegesen.
- Nem tudom! -De tudtad, csak éppen merszem nem volt bejelenteni. Miattam szenvedett és most jelentsem ki hogy megcsókoltam? Dehogyis. De ha nem mondom lehet nem mozog többet. Soha!
- Engedjetek. -Szóltam majd mindenkit félrelökve utat törtem magamnak.
Megcsókoltam. Újra. Azonnal megmozdult. Keze felemelkedett vagy öt centit majd evvel a lendülettel vissza is esett.
A fiúk csak ledöbbenve néztek mikor vissza fordultam hozzájuk.
- Istennő vagy. - Ölelt meg Liam majd a többiek is.
- De hát nem ébredt fel! - Tiltakoztam.
- Az nem baj. Eddig mozogni sem mozgott.
- Nem kéne orvost hívni?- Kérdezte aggódva Zayn.
- Futok. -Rohant ki a szobából Lou.
Pár perc múlva már egy alacsony vörös hajú ápolónő állt az ágya mellet és vizsgálta.
- Jó hírem van uraim és hölgyem -rám pillantott- arra, hogy felébredjen, remek esélye van. Talán pár nap de lehetnek hetek is. De a lényeg, hogy fel fog épülni.- Hadarta el a nő és kisietett a szobából. Gondolom nem először közölte ezt az emberrel.
A fiúk megölelték egymást.
- Hát akkor én megyek. -Elindultam az ajtó felé. Egy baj volt. Haza nem mehetek. Otthon megölnek ha megtudják ott hagytam a sulit. Sophie még Párizsba van. Mi a francot kezdjek?
Kiléptem a Londoni csípős hidegbe, összébb húztam kabátom majd elindultam. Fogalmam sincs hova csak mentem.
- Kate, várj! -Lihegett valaki mögöttem.
- Neked nem kéne Párizsban lenned.-Ért utol Harry.
Elmondtam neki, hogy otthagytam a sulit, így haza nem mehetek. Majd idővel megértik, talán.
- És akkor most hova mész? - Aggodalmaskodott.
-Fogalmam sincs! -Kezdtem a földet vizslatni.
- Niallnek most szüksége lenne rád. Nem maradsz bent velünk a kórházba? -Kérdő szemei arcomat vizslatták.
- Nem zavarnék?
- Dehogyis. - Lassan közeledni kezdett felém majd megölelt. Szorosan hozzábújtam.
Gyönyörű pillanat volt mikor a hópelyhek is hullani kezdtek fentről.
Nagyon romantikus volt...csak nem Harryvel. Persze azért nem volt rossz, de Niallel lenne az igazi. De fogok én még vele együtt így állni.
Remélem! Nem, tudom!
- Te remegsz. -Néztem végig Harryn, majd megláttam, hogy csak egy póló és vászon nadrág van rajta. -Siessünk vissza. Még megfázol. -Kezdtem szedni lábaimat a kórház felé.http://www.youtube.com/watch?v=ZuwTY4gqu0Y <-----Ezt hallgassátok hozzá!:)
Északára beengedtek minket egy üres kórterembe. Meg se lepődtem. Ha cuki pofikád van és sok pénzed, mindent megkaphatsz! Mindent!
A fiuk szuszogása töltötte be az egész szobát. Az ablak felé fordultam és szemeimet kifelé meresztettem. Nem tudtam aludni. Csak néztem ahogy a kis pelyhek ráragadnak az ablakra majd szépen lassan elolvadnak. Kellemes meleg volt a szobában így gondolom az ablak is meleg volt.Micsoda megállapítás! Gondoltam. Emlékszem kiskoromba mindig az ablak előtt éjszakáztam mikor vártam a mikulást.
Fénylő lámpák az utcán, vastag hótakaró a házak tetején. Mind melegséggel töltött el. Visszavitt a múltba mikor apával mindig kakaó ivó versenyt rendeztünk. Mikor az ölébe vett és azt mondta soha nem hagy el. Néha nem tudunk mindent betartani, néha semmi sem úgy sikerül ahogy terveztük, de ettől lesz izgalmas vagy éppen fájdalmas az élet.
De mindent túl lehet élni .Idővel,de a hiánya valakinek átvált csodálattá és emlékekké. Már nem emlékszel a rosszra és a nehéz pillanatokra. Szép és kellemes emlékek töltik be a szívedet arról aki már soha többet nem lehet itt veled.
Én is így voltam apával és anyával. Nem mondom, hogy nem fáj, mert igenis fáj még a hiányuk, de megtanultam kordában tartani az érzelmeimet. Este sírok mikor senki sem lát. És csendben mardos belűről a hiány. De meg kell tanulni valami nélkül vagy éppen valamivel együtt élni. Mindig eszembe jut a sok nevetés, szeretett és hülyéskedés amit mi, a mi kis családunk együtt csinált , de van amin már csak nevetni tudok. Nem sírok ha valaki beszél róluk. Mosolygok ha szóba hozzák őket. Viszont az az üresség amit az ő hiányuk okozz soha nem fog betöltődni.
Jobban magamra húztam a takarót, lehunytam a szemem és elrepítettem magam az álmok világába, ahol minden szép és rendben van.