♥ My story and the 1D ♥

23.)Fejezet

Sziasztok:3

Ehhez a részhez hozzá fűzni valóm nincsen*.*


Viszont Emmának nagyon köszönöm a lelkesítő beszédét!!

Köszönöm♥

Jó olvasást!♥

Londonba úgy érkeztünk meg mint a jó gyerekek. Persze Louis volt a legkíváncsibb de mégse mondhatom el neki mit csináltunk. Az titok!
-Nem tudom mikor jövök, de sietek! -Nyomott gyors puszit arcomra kedvesem majd kisietett az ajtón.
-Hova ment Niall?- Jött ki a konyhából Zayn félmeztelenül. Inkább elfordult majd megvontam a vállam.
-Azt hittem, együtt van dolgotok.
-Hát nem. Ma épp szabad napunk van! -Ült le mellém a hatalmas krém színű kanapéra.
-Végre. -Sétált le Harry is.
-Mi végre? -Értetlenkedett Liam. Huhh de jó, mindenki itt van csak Niall lépet le titokzatosan.
- Nem kell menni őrült,sikítozó tini lányok közé és eljátszani, hogy mi vagyunk a világon a legboldogabbak. -Grimaszolt Harry.
-Ma pihenés vagy terveztetek valamit? -Nézett végig az álmos társaságon Zayn.
- Szerinted? Bár én találkozom Eleanorral délután. - Vakarta meg tarkóját Lou.
-Ma lazulás és lustulás. -Közölte Harry.
-Hát akkor én elmentem. -Álltam fel.
-Hova?- kíváncsiskodott Harry.
-Még nem tudom. Talán...elmegyek egyet sétálni. -Vontam meg vállam és az emelet felé indultam.
-Ne menjek veled? -Kiabált utánam Harry.
-Nem kell. -Válaszoltam.
Bementem a Niall-el közös szobánkba. Bementem a gardróbba majd körülnéztem mit is vehetnék fel egy enyhe őszi napon. Végül döntöttem egy sötétkék farmer nadrágban, egy rövid ujjú pólóban,és egy lenge kis kardigánba.
A fiúk háza jól elvan rejtve a belvárostól így elég sokat kellet sétálnom mire végre találtam egy parkot ahol emberek is voltak. Végig sétáltam a parkon keresztül míg a vígan szaladgáló gyerekeket, a szerelmes párokat és az eleven kutyusokat akik épp a gazdájukkal játszottak.
Leültem egy eldugott padra. Remek volt a friss levegőn kicsit kiüríteni a fejem bár ennél jobban már nem ment. Nem bírtam sokáig egy helyben ülni így elindulta valamerre. Csak sétáltam a Londoni utcákon csodálva a város szépségét. Már azt se tudtam merre felé vagyok. Elhaladtam egy ajándék bolt mellet. Bementem. Gondoltam veszek Niall-nek egy bögrét szülinapja alkalmából. De sikerült majdnem a fél boltot felvásárolnom neki.
Épp, hogy kiértem az üzletből Niall hívott.
-Szia.
-Szia, merre felé vagy?
-Eljöttem kicsit sétálni. Otthon vagy már?- Kérdeztem.
-Most indulok haza.
-Értem jössz?
-Persze. Hol vagy? -Itt körülnéztem.
-Gyere a London Eye-hez. Ott várlak.
-Rendben.
-Puszi. -Nyomtam ki a telefont és elindultam az út túloldalára ahova a találka lett megbeszélve.
Pár perc múlva már haza felé tartottunk.
Az út és még az este többi része is csendben és igazából sehogy se telt.
Mindenki elvolt a saját dolgával.
Mindig attól féltem, hogy megszeretek valakit és egy ideig jó, amíg tudsz a másiknak újat mutatni, amíg megvan a varázs kettőtök között. Úgy gondoltam ez a házasság után jön el. Ez elég hülyén hangzik de amikor elvesz egy férfi egy nőt utána már van egy rendszer az életükbe amit semmi szórakozással nem rúgnak fel. Féltem,hogy a mi kapcsolatunkból is elfogyott/ el fog fogyni és utána már csak úgy vagyunk egymás mellet.

Imádtam Niallt. Viszont mindennap támadások. Utálkozó üzenetek és gazdáik. De erősnek kell lennem. Niall miatt.

Az emberek egyszerűen nem tudják elfogadni, hogy boldogok vagyunk. Mindenáron tönkre akarnak tenni minket. Őt. A bandát. Mindegy. Csak legyen valami szaftos pletyka az újságban.
Képesek házasságokat, szerelmeket, boldog embereket tönkre tenni csak hogy megkapják a jutalmat érte. Szörnyű. Undorító!

Este már épp a lefekvéshez készülődtünk mikor telefonom vad csörgésbe kezdett.
-Ismeretlen. -Néztem a kijelzőt.
Ujjam a képernyőre helyeztem és elhúztam a kis zöld ikont.
-Jó estét kívánok Kate Winbowot keresem. -Hadarta egy szúrós, mély női hang.
-Én lennék az. -Szóltam halkan.
-Egy Párizsi modellügynökségtől hívom. Ha jól emlékszem tavaly decemberben jelentkeztek hozzám míg csereprogramon voltak. -Hát itt teljesen lefagytam. El is felejtettem! Sophie-val csak hülyülésből töltöttük ki a lapot és mentünk el a fotózásra...gondoltunk úgy se vesznek fel minket. -Örömmel közlöm önnel, hogy a fényképek tetszettek a kollégáimnak. Szeretnénk együtt dolgozni magával itt Párizsban. -Köpni, nyelni nem tudtam. Velem? Párizsba?
-Ezt még át kell gondolnom! -Mondtam rémülten.
-Rendben amint átgondolta, hívjon. Viszont hallásra. -A nő már le is tette. Most ez jó? Vállaljam el? De mi lesz Niall-el? Nem hagyhatom megint szenvedni! Nem, nem vállalom el! De végül is...NEM! Beszélnem kell Harryvel!
-Harry!! -Dörömböltem ajtaján remélve, hogy még nem alszik.
-Mi van? -Dörzsölte meg szemét álmosan majd berontottam a szobájába.
-Beszélnünk kell, sürgős! -Ültem ágya szélére és vártam míg ő is leül.
-Mi a baj? -Elmeséltem neki mindent. Az elejétől a hívás végéig.
-Niall összeroppanna! -Kezdte. -De te sem adhatod fel a jövődet és ülhetsz életed végéig itthon! Ő eljárhat koncertezni, bulizgatni, szórakozni. Éli az életét amíg te hol vele mehetsz hol nem de inkább az útólsó. Mit szoktál itt csinálni egyedül? Takarítasz! Tizenhét éves leszel könyörgöm! Most neked is élned kéne az életedet nem pedig ide bezárva lenni.
-De Niall szeret engem! -Mondtam csalódottan, mert fájt amit mondott viszont igaza is volt.
-De a szeretete nem adja vissza neked a fiatal éveidet! -Basszus! Nem bánthatom meg! Ki van zárva!
-Inkább ülsz itthon hetven éves korodig amikor meghalsz az unalomban? -Nézett kérdően. Várt egy pár másodpercet majd folytatta. - Szerelmet még találhatsz, de fiatal soha nem lehetsz újra. Ezt jegyezd meg! -Majd lefeküdt az ágyába. Szomorúan baktattam ki a szobából. Gondoltam Niall már úgy is alszik. Felhúztam meleg téli kabátomat majd kimentem az udvarra. Helyet foglaltam a virágoskert közepén álló padon majd meredtem a sötét éjszakába.
Percekig ott ültem és csak néztem a távolba. Nem gondolkodtam. Túl sok a gondolat és fáradt vagyok most ehhez. Egy meleg kéz simított végig vállamon majd tulajdonosa leült mellém.