♥ My story and the 1D ♥

14.) Fejezet


Sziasztok:3 Mi újság?
Ez a rész nekem brutál hosszú lett de gondolom nem bánjátok!:D
Szeretném megköszönni a hozászolásokat és az értékelést. rengeteg jelentettek!
Szeretném még megköszönni Emmának a rengetek kedves biztatást! Lelket öntöttél belém nyunyi♥:)
Nem akarok szemét lenni viszont szeretném ha legalább 3 komment össze gyűlne!
De befogtam. Íme itt a rész!


Jó olvasást!♥

-Te me..-Száját enyémre tapasztotta és gyengéden megcsókolt. Életem legszebb pár másodperce volt. Gyengéden átkarolta derekamat miközben én hajába túrtam.
-Nem szabadna itt lenned.-Mondtam mikor elváltunk egymástól.
-Nem hagyhatom, hogy elmenj. Kellesz nekem.
-Niall, ne nehezítsd meg a dolgom.
-Maradj velem és mindent megkapsz, csak kérlek ne menj el!
-Nekem nem kell a pénzed. Niall, nekem el kell innen mennem, mindjárt indul a komp.
Kifelé indultam.
-Szeretlek. -Üvöltötte utánam. -És tudom, hogy te is.
-Ne csináld ezt. -Könnyeim újra hullani kezdtek és csak mentem tovább.
-Nem lehet így vége! Kérlek! - Most mit csináljak? Ott vár Sophie valahol, és egy új élet. Ha vissza tekintek pedig a boldogság szemezz velem. Miért velem történik mind ez? Megálltam és megfordultam. Elkezdtem szaladni Niall felé, mikor oda értem ölelő karjaiba zárt. Mélyen beszippantottam mámorító illatát. Adott egy puszit fejem búbjára majd eltolt magától.
-Szeretlek Kate! -Kék szeme úgy csillogót mit talán még soha.
-Sajnálom. -Suttogtam. Láttam rajta, hogy semmit sem ért. De hát én sem! Kibújtam karjaiból majd futni kezdtem a komp felé. Nem is tudom, talán a valóság elől futottam. Vagy csak a szerelem elől. Nem tudom. Azt tudom csak, hogy ki akarok futni a világból, kifutni és sírni! Hogy lehetek ennyire hülye? Itt állt előttem életem lehetősége, és én mint egy koszos zsebkendőt,úgy dobtam el magamtól. Utálom magam! Miért is nem maradtam Niallel? Mit gondoltam? Semmi nem kötelezett a hülye csereprogramra. Istenem!
Kifulladva ültem be Sophie mellé. Ő csak aggódva rám nézett majd elindította a motort.
Már a kompon ültünk mikor végre abba tudtam hagyni a zokogást.
-Mi történt? -Kockáztatta meg Sophie
-Niall....eljött utánam...megcsókolt...én hülye meg elfutottam.
-Elég volt! Nem vagyok hajlandó tovább nézni a szenvedéseteket! Ez nem az a Kate akit 2éve a legjobb barátnőmnek neveztem! Most komolyan! Életed szerelme utánad jön megcsókol majd mindenki előtt bevallja, hogy szeret, erre te elfutsz?
Ezek után mit vársz majd tőle?
-Semmit.- Ordítottam könnyeimet letörölve- Semmit nem akarok már tőle! Zárjuk már le ezt a témát! -Felálltam és kimentem az esőbe. Arcomat áztatták a könnyek és esőcseppek, de nem érdekelt. Bele akartam ugrani a Temzébe! Meg akarok halni! DE ami feldühít, hogy Sophie-nak teljes mértékben igaza van! Csak én lehetek ilyen hülye, hülye hülye! Megtámaszkodtam a korláton és onnan néztem a zavaros vizet. Kiakartam mindent üríteni a fejemből! Nem is értem magamat? Ennél egyszerűbben nem is sétálhatna elém a szerelem..és én ott hagytam...HÜLYE! Á....komolyan.
Vele lehettem volna. Ölelő karjaiba zárhattam volna magam örökké..és nem!
Vissza akarom pörgetni az időt!
Egészen a koncertig! Nem, 30 perccel kéne csak vissza mennem az időben, hogy örökké boldog legyek. Úgy döntöttem megkeresem barátnőmet és bocsánatot kérek tőle. Ő nem tehet semmiről. Amúgy is bőrig áztam.
Elindultam lefelé a lépcsőkön figyelve barátnőm hosszú szőke haját. Oda kullogtam mellé miközben telefonált és nyakába borultam. Tudtam, hogy megbocsájt nekem, mert ismer már.
-Kivel beszéltél? -Kérdeztem mikor viszonozta ölelésem.
-Nem számít. Jól vagy?
-Sophie, sajnálom, nem te tehetsz róla , hogy egy idióta vagyok. Sajnálom.
-Semmi baj. Megértelek.

Elindultunk megkeresni a kocsit mivel közeledtünk a part felé.
*
-Keresd a 26-os házszámot. -Mondta Sophie feltekintve a papiról amin az iskola kollégiuma állt.
-Csak meg tudunk majd különböztetni egy kollégiumot egy rendes háztól-bár rólunk beszélünk- ott van nézd!-Elindultunk a hatalmas sárga épület felé.
-Jó napot Sophie Siggers vagyok a csereprogramról. Itt vagyunk a kollégium előtt. Ide tudna jönne esetleg?
-Persze, máris indulok. -Sophie kinyomta a telefont és rá 10percre már ott is volt a hölgy. Lenge szoknyája ősz hajával lobogott együtt.
-Ciara Scott. Őrülök, hogy megismerhetem önöket.
-Sophie Siggers -nyújtott kezet barátnőm
-Kate Winbow. -Követtem példáját.
-Kövessenek.- Azzal az idős hölgy elindult az épület felé mi meg gyors léptekkel követtük. Beértünk az új otthonunkba és tátva maradt a szánk. Gyönyörű boltives ajtó hatalmas csillár.
- Holnap megkapják a tankönyveket, órarendet és terem beosztást. Holnap után kezdhetik is már az iskolát. -Ciara arcára boldog mosoly ült ki.
-Köszönjük szépen.-Mondta Sophie mikor a hölgy kinyitotta nekünk szobánk ajtaját. Mi beléptünk Ciara meg eltűnt a folyosó végén. Szerencsénk volt mert kettes szobába tettek minket így nem kell valami debil állattal együtt lennünk.
A falak halványkék színben úsztak, volt egy ablak a déli oldalon amit egy fehér függönnyel takartak el. Az ágyak az ablak alatt kb.2 méterrel egymás mellet, rajtuk sima fehér ágynemű. Mellettük fa éjjeli szekrény amihez társult egy-egy fa szekrény. Sophie elkezdte betömködni a ruhákat abba az aprónyi szekrénybe.
-Nem a legjobb de otthonos.- Jelentette ki mikor az utolsó pulcsit is betömte majd rányomta az ajtót.
Én is nekiálltam kipakolni. Elég hamar kész is lettem vele.
-Megnézzük a KÖZÖS fürdőt? -mondta egy kis undorral az arcán.
-Tőlem. -Kiléptünk a folyosóra majd a ˝Fürdő˝felírat felé indultunk.
-Legalább a fiú-lány külön van. Majd fürdünk ha sorra kerülünk! -Sophie-nak nagyon nem tetszett de hát ez van!
- Ahhoz képest milyen szép az előtér .Hát ez hozzá képest gusztustalan! -Úgy döntöttünk lemegyünk kicsit az udvarra sétálni és körülnézni.
-Legalább az udvar kulturált! -Szürte ki Sophie a fogai között mikor leültünk egy padra.
-Abba hagynád a zsörtölődést? Ez van! El kell viselni. Szerintem meg nem is olyan rossz. -Bukott ki belőlem mikor már elegem volt a hisztijéből.
Csendben ültünk a fa alatt ami árnyékot adott a padnak és egy szép virágos kertnek is.
Mikor kezdett hideg lenni felmentünk a szobánkba és eltettük magunkat holnapra.

Másnap megkaptuk reggel az óra rendünket és mindenki ment a saját útjára. Nem is beszélgettük Sophie-val egy szót sem. Ebédnél is csak hogy leültem mellé már ment is mivel kezdődött az órája. Kicsit szarul esett mert imádom és most valószínűleg nem lesz egymásra időnk mivel én teljesen más szakon vagyok mint ő.
Ez a napom gyorsan eltelt. Este hullaként estem be az ágyamba mikor már Sophie aludt. Remek! Nem lesz ez így jó!
Eme gondolatok között merültem álomba.

Milyen meglepő, hogy már két hete itt vagyunk. Rájöttem, a Francia emberek nagyon barátságosak és megértőek. Hála' istennek jó sokan beszélnek angolul de az se baj ha az illető nem, mert legalább ragad valami rám a francia beszédből. Mindig is érdekeltek az idegen kultúrák. De most kit untatok a tanulással!? A suliba a tanárok kedvesek persze mindig van kivétel! A srácok jó fejek bár nem ismerem egyikőjüket sem! Ez alatt a két hét alatt csak a sulira figyeltem. Teljesen magamba fordultam és nem is kerestem mások társaságát. Persze volt egy-két ember aklivel társalogtam de nem sok. Sophie-val esténként szoktunk beszélgetni de semmi komoly. De tudjátok mit? Elvagyok én egymagam is!
Sokszor gondolok Niallre de akkor mindig a sírás fojtogat úgyhogy mint most is lent ülök egy padon a gyönyörű virágok társaságába. Ki szellőztetem a fejem a még őszi holnap már téli levegőbe. Holnap már December és mindjárt itt a karácsony. Na jó, az még messzebb van.
-Leülhetek? -Halottam egy mély férfias hangot.
- Persze. -A hang irányába fordultam és meglepetésemre egy napszemüveges -sötétedéskor(!) - és pulóveres embert találtam magam mellett kinek fejébe volt húzva a kapucnija.
Hirtelen megijedtem. Egyre butább és butább gondolatok futottak át az eszemen. Én hülye gondoltam arra is, hogy Niall talán utánam jött és meg kereset. De ez butaság!
Vagy mégsem?