♥ My story and the 1D ♥

18. Fejezet

Köszönöm szépen a kommenteket. Nagyon nagyon jól estek!
Ez a rész borzalmas, csöpögős és unalmas lett de remélem azért még olvasható.
Most nincs is több pofázni valóm.


Jó olvasást!♥

Már vagy egy hete el sem mozdulok Niall mellől.
Mindig az ágya mellett ülök és fogom a kezét. A fiuk jönnek mennek a sok dedikálás és koncert miatt de minden szabad idejüket bent töltik a kórházba.
Az orvosok szerint pár nap és felébred Niall. Elég jól javul az állapota. Alig várom már, hogy újra magához öleljen.
Ápoló nők és orvosok rontottak be a szobába, félrelökve engem majd mind Niall köré tömörültek és őrületes sürgés forgás keletkezett.
-Kérem fáradjon ki kisasszony. -Tessékelt ki egy orvos.
-De miért? Mi történt? - Kérdezősködtem de a doki meg sem szólalt. Az üvegablakon át néztem ahogyan mindenki rohangál mint a mérgezett egér.
-Mi a franc van odabent? -Torpant meg mögöttem Harry és bámult be az ablakon.
- Fogalmam sincs. Egyszer csak mindenki bejöttek, engem kiküldtek és azóta is bent adják szegénynek egymás után az injekciókat és az infúziókat. -Itt már nem bírtam. Sírva borultam Harry nyakába és szorosan átöleltem.
- Remélem jól van! -Nyögtem két szippantás között.
- Én is. - Eltolt magától , adott egy puszit homlokomra majd leült egy piros székre. Harry olyan volt nekem mint a nem létező bátyám. Mindig oda figyel rád, segít amiben tud , számíthatsz rá szerelmi bánatban. Egyszerűen nagyszerű.
Nem tudom ő perpillanat mit gondol rólam de remélem ő is így érezz. Most biztos azt gondoljátok, hogy vonzódom Haryhez. De nekem egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg a fiuk közül bárkit is szeresek Niall mellett. Én sem hittem a fiú lány barátságban, mindaddig míg meg nem ismertem Harryt. Nem mindenki élheti át a család szeretetét és érzéséét. Mindig nekem kellet a saját lábaimon megállnom. Sosem volt ott egy nagyobb testvér aki megvéd ha kell vagy esetleg segít bármiben is. Mindig magamra voltam utalva.
És most végre megismertem Harryt. A bátyámat.
Sosem hittem volna, hogy egyszer egy híresség iránt fogok így érezni. Mindenkinek olyan elérhetetlennek tűnnek pedig csak sima fiatalok úgy mint minden másik tini. Persze nem a legegyszerűbb velük megismerkedni de ha egyszer sikerül utána már csak élvezni lehet az életet. Mindenki felnézz rájuk de most őszintén! Ha elsétálna melletted az utcán max megnéznéd, hogy milyen helyes én ennyi! Mindenki sóvárog utánuk. Viszont közel sem biztos, hogy olyanok mint aminek te elképzelted. Beléjük szorítunk olyan tulajdonságokat amik lehet hogy a büdös életben nem volt meg bennük. De ettől lesznek olyan különlegesek. Nagyon nehéz több millió embernek megfelelni. Az elmúlt napokban láttam, hogy a fiúk hogy kivannak a sok melótól viszont azt is látom rajtuk, hogy akármennyire is elfáradnak és néha elegük van mindenből, élvezik! Élvezik amit csinálnak. Nekem sikerült megismernem őket. Közel s távol nem olyanok mint amilyennek elképzeltem őket. Sokkal aranyosabbak, viccesebbek és kedvesebbek.
Persze van, hogy náluk is betelik a pohár. De képzeljétek el milyen nehéz lehet hírességnek lenni.
Mindenki híres szeretne lenni. Azt gondolják csak a pénz és a boldogság. Viszont belesem gondolnak a paparazzókba és nulla magánéletbe és a rengeteg szitkozódásba. Tisztelem és becsülöm a fiúkat azért, mert mindennap felkelnek és tűrik a rossz kommenteket. Megtudják őrizni magukat a személyiségüket és nem vakítja el őket a pénz.
- Kate kérsz te is egy kávét? -Kérdezte Louis.
- Persze. -Ezek meg mikor jöttek? Az össze fiú velem szemben ült és nézett ki magából.
- Az orvosok még mindig bent vannak? -Fordultam Harry felé.
- Igen. -Jó sokáig vannak odabent.
-De vajon mit csinálhatnak? -Töprengtem magamba.

Csak ült mindenki és néztük egymást. Szinte már hallani lehetett a gondolatokat amik mindenki agyán átsuhantak. Vajon jól van Niall? Mi baj lehet?
Kérdés volt rengeteg viszont választ senki sem nyújtott felénk.
-Maguk a hozzátartozói Niall James Horannak? -Lépett ki az ajtón egy fiatal doktor, maga mögött pedig libasorba a nővérek és segéd orvosok.
- Igen- Vágta rá Zayn.
- Szerencsés hírekkel szolgálhatok maguknak. Niall magához tért. -Itt mindenkinek felcsillant a szeme. -Viszont arra megkérném magukat, csak egyesével menjenek be hozzá. -Elkántálta a szöveget. Egy olyan megértő mosolyt küldött felénk majd távozott.
-Akkor én megyek először. -Pattant fel Liam és már indult is az ajtó felé.
- Várj. Szerintem nagyon örülne ha Kate menne be hozzá elsőként. -Nézett rám mosolyogva Zayn.

Tényleg? Köszönöm fiuk. -Összeszedtem magam és beléptem a szobába. Ott feküdt Ő. Hatalmas kék szemeit a plafonra meresztette majd mikor becsukódott mögöttem az ajtó egyből felém kapta fejét. Egy hatalmas vigyor ült ki arcára. Én sem tudtam mit csinálni mosolyogva közelítettem felé.
-Szia. -Helyet foglaltam egy kis széken és megfogtam kezét.
- Szia.- Csak halványan mosolygott rám.
-Én nagyon sajnálok mindent! Hülye voltam. De most itt vagyok és remélem még te sem gondoltad meg magad! - Egy szuszra elmondtam neki mindent ami hirtelen jött.
De ő nem szólalt meg. Kezdett kínossá válni a csend.
- Megértem ha harag...
- Szeretlek -Halk suttogása ütötte meg fülemet. Döbbent arcom gyorsan rendeződött és átöleltem. Olyan szorosan öleltem mint még soha senkit! Gyenge karjaival ölelte át hátamat majd belepuszilt hajamba.
- Úgy sajnálom! Szeretlek. -Mondtam és örömkönnyeim hullani kezdtek ruhámra.
Szegény nem tudott mit mondani így csak lágy csókot lehelt számra.
- Behívom a fiukat. -Mondtam neki majd lassan felálltam.
Az ajtóból még vissza néztem rá. El sem hiszem. Olyan boldog vagyok most.
- Mehettek. -Léptem ki a végtelennek tűnő folyosóra.
A fiuk egyesével mentek be az ajtón.
Mindenkin végre mosolyt láttam.
Ma este még a kórteremben alszunk de holnap már végre hazamehetünk Niallel az oldalunkon.

Reggel én voltam az első aki felébredt így benéztem Niallhőz.
-Jó reggelt. -Köszöntem neki halkan. -Hogy vagy? -Érdeklődtem.
-Most már sokkal jobban.
-Várod már, hogy otthon lehess? -Mik ezek a hülye kérdések? Kate, térj magadhoz!
- Tudom, hogy nem ezért jöttél be! - Miért tudja mindig mire gondolok?
- Hiányoztál! - Csak bámultam csillogó szemeit amik épp enyémbe fúródtak.
- Gyere ide. -Emelte fel oldalt takaróját és invitált, hogy bújjak be mellé.
Engedelmeskedtem neki és jó szorosan hozzá bújtam.
Újra éreztem mámorító illatát. Csak feküdtünk ott és hallgattuk egymás lélegzet vételét.
Imádtam így feküdni. Csak vele.
Nem aludtam mégis a mennyben éreztem magam.
Niall forró lehelete érintette nyakamat engem pedig kirázott a liba bőr.
Adtam egy óvatos puszit hófehér, sima és puha bőrére majd kimásztam mellőle és elkezdtem össze szedni a cuccait. Olyan békésen aludtad, nem volt szívem felébreszteni.
De mint azt megszokhattuk volna megint bénáztam és levertem a vázát az asztalról.
-Nem is te lennél. -Ült fel az ágyon Niall.
-Ne haragudj! -Vágtam bűnbánó képet.
-Semmiség. Úgysem tudnák most aludni. -Bele kortyolt a teába és vissza dőlt az ágyra.
-Várjunk csak.... -Pattant fel hirtelen és rámszegezte tekintetét.
- Igen? - Bámultam őt de semmit nem tudtam kivenni arckifejezéséből.
- Neked nem Franciaországban kéne lenned? -Csodálkozott el miután leesett neki-végre- hogy itt vagyok.
-Nem! Nekem most itt kell/kellet lennem. -Mosolyogtam rá és elindultam a seprűért.
-De hát a csereprogramnak nincs még vége!
- Tudom. De amint megtudtam, hogy kórházban vagy, azonnal hazautaztam. - Ültem le ágya szélére.
- Már sokkal jobban vagyok. Nyugodtan bemehetsz a suliba. -Nézett rám és egy halvány mosolyt eresztett el arcán.
-Nem hinném, hogy ezek után vissza mehetnék. -Hajtottam le fejem.
- Miért?
- Elvileg ha félbeszakítod a csereprogramot kirúgnak a suliból is. -Arca elkomorodott és azonnal kezébe kapta telefonját.
- Most meg mit csinálsz? -Kérdeztem de ő nem válaszolt, csak nyomkodta a a készüléket.
- Nem hagyom,hogy ugyanabba a „hibába” beleess mint én! -Mondta talán kicsit ingerlékenyen és továbbra sem nézett rám.
- Szia. Itt Niall Horan. Szeretnék egy szívességet kérni.